Táv: 41 km (19,6 + 21,4) Pecsét: 6 Résztvevők: Anikó, Jani, Kata, Levi, Zsófi
Zircen a vonatállomás előtt raktuk le a kocsit. Az állomáson nagyon kedvesen üdvözöltek, mert azt hitték a Bakonyi Vasút Napjára jöttünk (ami akkora esemény, hogy még a HírTv stábja is kijött), és lelkesen ajánlották a kisvasút-kiállítást illetve az ország (Európa?/világ?) egyetlen sínkerékpárjának kipróbálását. Egyikkel sem éltünk, viszont pecsétet azt szereztünk, majd nekivágtunk az útnak. Az apátságot is érintve keltünk át Zircen, aztán mehettünk be az erdőbe. Az első állomás Borzavár volt, ahol csak a kocsma volt nyitva, de ők is fel voltak szerelkezve a megfelelő pecséttel illetve sörrel, amit páran bevállaltak már az út e korai szakaszán.
A celebpontjaink összemérése után barkóbáztunk, amit a Kőris-hegyre vezető kellemes hol emelkedő, hol lejtős úton is folytattunk, egészen addig, míg egy hirtelen meredek rész 
belénk nem fojtotta a szuszt és a gondolatokat. Több pihenővel és a csapat részleges szétdarabolódásával sikerült azért feljutni egy köztes hágóig; ott megcsodáltuk a visszhangot és a mesébe illő misztikus erdőt. Onnan már csak egy rövidebb nagyon meredek volt a Kőris-hegyi radarállomásig, ahol meglepve tapasztaltunk, hogy díszes ki társaság gyűlt össze mindenféle kirándulókból és feltehetőleg teljesítménytúrázókból. Megebédeltünk, majd felmásztunk a kilátóra, ahonnan mindenfelé elláttunk, mégis az 10 méterre lévő hatalmas gömbfejű radar volt a legérdekesebb, amivel kapcsolatban hamar megfogalmazódott a kérdés: Miért gömb?
Utunkban azonban a kétség nem akasztott meg, ezért pecsételés után az utolsó szakaszt, szerencsére többnyire lefelé, nyugodt szívvel tettük meg. Azért elég kimerülten értünk be Bakonybélbe a délutáni órákban; először a Vadszőlő fogadóban begyűjtöttük az utolsó aznapi pecsétet, majd elindultunk a szállás keresésére. A falu közepén még volt egy nyitott vegyesbolt, ahol citromos sörtől kezdve törülközőig minden szükségeset beszerezhettünk. A szállás is meglett pár lelkes helyi lakos közreműködésével, kulcs a fodrásznál, pálinka és birsalmasajt az asztalon, ahogy ígérték.
Ejtőzés, szobabeosztás és a finomságok elfogyasztása után elindultunk a Pikoló kocsmába vacsora reményében. 
Az idegenvezetőnk nem volt annyira toppon, vagy csak direkt akarta bemutatni a falu szépségeit (a Kovács Tanár nénis kopjafa mondjuk megérte), de kerülővel sikerült csak eljutni a célba. A vacsora tényleg remek volt, nagyon jól esett, ahogy a fagyi is utána, meg a sok sör közben. A kocsmáros felettébb kommunikatívnak bizonyult, ami addig volt érdekes, amíg arról mesélt, hogy ő valójában a radarállomáson dolgozik, és az is kiderült, hogy a gömbön belül van a radar maga, a gömb csak védőburok, illetve hogy a légirányítás koordinálása a műszer feladata és nem mobiltelefonok számára a térerő-biztosítás. Akkor már viszont csak vicces/zavaró volt, mikor közölte, hogy szerinte a fiatalságnak kéne eltartani őt 
és kivenni a munkát a kezéből, majd hosszabb felvezetés és udvariaskodás után zsigerből lekommunistázta egyikünket. Az asszony nem folyamodott ilyen válogatott módszerekhez elűzésünkre, egyszerű „Fogyasszunk lassan”-felszólítással adott hangot véleményének. Mi azért nem kapkodtuk el. A hazafelé út sem volt zökkenőmentes (ez már kollektív, senkire sem kenhető eltévedés volt), de azért csak eljutottunk a szállásra. Az esti fényben baljóslatúbbnak tűnt a hely, ezért megbizonyosodtunk róla, hogy sehol sem rejtőznek zombik. Mikor épp megnyugodtunk került elő a Gonosz más formájában, aki az este folyamán többek ágyában megfordult, szerencsére maradandó károkat nem okozott.
Másnap majdnem sikerült a tervezett 9 órakor elindulni, pedig fürdés és komoly reggelizés is volt előtte mindenki részéről (tányérból és nehezített teafőzéssel). Az út eleje betonon felfelé sok játékkal zajlott, aztán bekerültünk az erdőbe, de koncentrálás hiányában a kék jelzést többször elveszítettük és csak kerülővel vagy levágással jutottunk rá vissza, amit persze komoly térképelemző-munka előzött meg. A köztes állomás Németbányán volt, kicsit letérve a túravonalról; a pecsét egy drótkerítéses vérebekkel őrzött ház oldalán függött. Megszereztük a lenyomatot, majd rövid pihenő után indultunk tovább. A Mr X-ezés (amire még előző nap váltottunk) szerencsére eléggé lefoglalt mindenkit, így ütemesen haladtunk előre. Pihentünk még egy gyönyörű virágokkal borított, padokkal és kis szaletlivel ellátott
réten, majd az erdőből kiérve a mező szélén is, aztán a hosszú út vége felé szépen beértünk Városlődre. Sajnos az egész falun hosszában át kellett vágni, hogy a megfelelő vasútállomásra érjünk, ami így a végén nagyon nem hiányzott, és még a kerteket dekoráló óriás kerámia legobabák sem dobtak fel kellően ezt a szakaszt. Szerencsére bőven a vonatindulás előtt megérkeztünk és szereztük meg az utolsó pecsétet a Városlőd-Kislőd állomáson. Vonattal Veszprémbe mentünk, majd a vártnál szegényesebb uzsonnázás után vissza Zircre, ami remélhetőleg nagy örömet okozott azok számára is, akik még nem utaztak vonaton átszállással.
Barkóba feladványok (elég hiányos): HírTv-s bemondó mikrofonja; Pataki Attila haja; kutya, aki megette a beleit; kék vízkút a borzavári kocsma előtt; Fekete Ernő képe egyikünk szobájának falán; a feladvány, amire épp gondolok; „Na, gondoljál már valamire”-kérés/felszólítás
Mr X. feladványok: Kiefer Sutherland, Mehmet Karcsika, Douglas Adams, Tim Burton, Gavrilo Princip
