Táv: 27,9 km Pecsét: 5 Résztvevők: Anikó, Bori, Jani, Levi, Viki
Két kocsival indultunk, mivel az egyiket a célban, Dorogon letettük, és a másikkal zötykölődtünk fel Pusztamarótra egy kátyúkkal tűzdelt, keskeny, kanyargós utacskán. Itt nagy meglepetésünkre megtaláltuk a kéktúrás könyv borítóját díszítő emlékművet, elvárásunkn
ak megfelelően pedig az első aznapi pecsétet is, ahogy kellett a temető mellett.
Az első komolyabb emelkedőt követően lelkesen robogtunk tovább a végre egyenes úton, és csak jó pár száz méter múlva vettük észre, hogy a kék jelet elhagytuk. Keresgélés után beláttuk, hogy vissza kell fordulnunk egészen a kereszteződésig, ahol csak hosszas kutatás és előőrsök kiküldése révén találtunk a helyes útra.
Az első megállónk Péliföldszentkereszt, a híres zarándokhely volt, ahol a barátságos templom árnyékában begyűjtöttük a pecsétet és meg is pihentünk. A forrásnál nazgúlok hordáját leptük meg, szerencsére sikerült észre
vétlen elosonni mellettük. Megint csak keresés után találtuk meg a jelzést, és egész gyorsan elértünk a következő állomásra, Mogyorósbányára. A pecsét egy épp zárva tartó kocsma előtt volt, szerencsére találtunk egy nyitva lévő éttermet, ahol fagyiztunk, söröztünk, fröccsöztünk illetve üdítőztünk. Nem volt olyan olcsó ez a megálló se pénzben se időben, ráadásul rendesen begémberedtek közben az izmaink így az emelkedővel kezdődő szakasz nem indult felhőtlenül.
Végighaladtunk a Kopasz-hegy oldalában a Tokodi pincékig. A leírás szerint a kerekes kútnál kellett lefordulni a pecséthez, és ott is termett egy ilyen kút, mellette jelzőtábla, hogy kéktúra-pecsét és Kavics-lak erre. Az eddigi legbájosabb pecsételő hely a Kavics-lak, sok színesre festett kaviccsal kirakott bejárója
és kertje volt, sajnos zárva. Még maga a pecsétgumi is egy kavicsra volt ragasztva, a pecséttartó tetején pedig sok kéktúra-jelzéssel megfestett kavics gyülekezett, hoztunk is belőle mindannyian.
Ezután Tokod felé kellett volna mennünk, de csak akkor vettük észre, hogy rossz irányba tévedtünk, mikor már vagy jó félórája sétáltunk a téves úton. Hosszas térkép-tanulmányozás után úgy döntöttünk, nem fordulunk vissza, mert ez az út is valahol majd belefut a kékbe. Tokodot így kihagytuk mondjuk, de az ottani pecsét nem kellett feltétlenül. Elég sokáig nem találtuk a utak összefutását, azért mikor két, az út menti tóban horgászó helybéli srácba ütköztünk, megkérdeztük, melyik út visz a Nagy-Getára. Sajnos elég egyszerű népség volt, és bár egyikük járt már a Getán, nem tudták a helyes utat megmutatni. Szerencsére hamar ráakadtunk magunk is.
Innen egy kissé szivatós szakasz kezdődött a Kis-Getára, de a hegyháton csak rövid ideig örülhe
ttünk a viszonylag vízszintes ösvénynek, mert kezdődött a nagyon szivatós szakasz. Több mint fél órán át másztunk nagyon meredeken felfelé megszakítás nélkül, de azért pihenőket beiktatva ki-ki kapacitása szerint. Viszont álldogálni se lehetett sokáig, mert akkor szúnyograjok lepték el az embert. Azért csak felszenvedtük magunkat, de mivel már sötétedett, indulni kellett tovább. Szerencsére innen már szinte végig lefelé vezetett az út. Egyszer megint sikerült elvesztenünk a kék jelet, majd csak azért gyalogoltunk vissza, hogy rájöjjünk, jó úton haladunk, csak az indák és borostyánlevelek úgy benőtték a fákat, hogy eltakarták a kék jeleket.
Végül csak beértünk Dorogra, sajnos még jó fél órát kellett a betonon caplatni, így a talpunk – szinte egyetlen testrészünk, ami addig nem sajgott – szintén megfájdulhatott. A kocsi még a
helyén volt, az állomáson pecsétet is kaptunk, így indulhattunk vissza az első autóért Pusztamarótra, remélve, hogy hamarosan hazaérünk.
A Pusztamarótra vezető utolsó nagyon rozoga úton felvetődött, hogy mi lenne ha a másik úton mennénk lefelé, ami ugyan egy kicsit hosszabb a térkép szerint, de hátha jobb. El is indultunk arra, jobb is volt az út, szarvast/őzt se ütöttünk el, így teljes megelégedésben dőltünk hátra egészen addig, amíg az út végén, pont mikor rákanyarodtunk volna a főútra, egy sorompóba nem botlottunk. Ekkor már persze esett is, jobbra-balra árok, a sorompó pedig zárral, nem leverhető lakattal rögzült, így pár próbálkozás és rengeteg káromkodás után feladtuk. Nagy nehezen megfordultunk a kocsikkal és a járt úton hazaindultunk.
Barkóba feladványok: nem voltak
